Az autót az 1952-es Genfi autószalonon mutatták be. A FIAT versenyszakérői építették, amely független felfüggesztéssel, csővázzal, és egy új 2,0 literes V8-as motorral büszkélkedhetett, amely 110 LE-nél nagyobb teljesítménnyel rendelkezett.
Nem ezek a paraméterek voltak azok amely jellemezték a FIAT-ot, inkább a kisebb autók és motorok domináltak mindig a gyár életében. Eredetileg nem egy V8-as motort szerettek volna építeni, hanem egy új V6-os projektként indult, amely egy hatüléses gépkocsiba került volna. A fejlsztések során azonban V8-ig növekedett. Az új gépkocsi projektjét azonban törölték, így maradt egy V8-as motor amit sehova nem tudtak beépíteni. A FIAT tervezői szerettek volna építeni egy olyan autót amely potenciális győztesként vehet részt az Olasz GT Championship 2,0 literes kategóriájában.Érdekesség, hogy az olaszok az autót 8V-nek azaz olaszul „Otto Vu”-nak nevezték el. Ez azért történt, mert azt gondolták, hogy a V8 nevet a FORD bejegyzte védjegynek. A FORD sohasem védte le azonban ezt a kifejezést.
A FIAT 8V tökéletes jelölt volt a legkiválóbb olasz autó építőknek: Zagato, Ghia, Vignale. Mindhárom tervező elkészítette a saját maga verzióját.
Az 1954 és 1954 közötti két évben 114 darabot gyártottak, de a különböző karosszériák miatt nagyon eltérőnek mutatkoztak az egyes autók, annak ellenére, hogy az alváz és a motor mindegyikben ugyanaz volt.
A 8V speciális változatai a versenyeken jól szerepeltek. 1955-ben a Targa Florio, 1956-ban az olasz sportautóbajnokság, 1957-ben a Mille Miglia osztálygyőzelmét szerezte meg.
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/81781671-C174-4964-8EE2-111149CC5F1A.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/C106EA45-2E0F-4E75-8CC0-7E00CA3B4CAA.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/596AAFB9-87A4-490B-8BD9-E6C1EAC375C6.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/87C8266E-F684-4B0A-B668-9F480852234B.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/A17F511D-95D8-4B03-8BB7-DEDCBBC12789.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/DCB5A87B-4C20-490E-964B-64E7052F0544.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/C030E3C8-AFC0-4CFB-A219-524327AA5F27.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/16FBAA72-2948-4146-85A9-C1F70A5A8A29.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/812F8FDF-21CC-47A5-8A62-29F2BEE067BD.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/0FA44F16-271E-4D8B-91D3-2B4B28E1145B.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/BC33F155-D427-40B2-BC15-360194E61FB2.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/47DFC37E-EAE0-4ECE-A86C-63001052B38F.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/EC8F6046-95B0-4937-ADE4-385F2099D647.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/9EAAF645-64A1-4532-A868-05F4B04987E4.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/AFFC2CC7-0E13-4AD9-8707-842CCAA678FD.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/66EA7077-028F-48EA-A4AB-73CBA0225A9E.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/A27526B4-6858-48C6-BFD3-8EB426C0523E.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/E5B790D0-299B-4902-8B6E-EDAA699953F9.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/B9359F20-CA21-46F2-AAB4-92FCB231DDAE.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/A16024B7-0E3E-4401-8FC3-104BC4B2909E.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/5A39E74E-8498-4C21-BEB5-CA93D91B7769.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/331A2072-B072-4D2D-B73A-63D7234F0ADA.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/0230ACFF-608B-4531-B667-157F11AD7478.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/6AEF6C60-92D1-4A77-8C03-B923ED1EA7DB.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/AF518559-4214-4352-AFE4-28458F99A89C.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/2F1B7463-88C1-4BFD-8E21-4D8933FE7B71-1024x749.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/EA33578A-B212-47E1-AE18-C88839BEC017-1024x683.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/8DDF4CA8-3CB7-4E5D-AF05-5E54A7CB8515-1024x683.jpeg)
![](http://www.gyoremihaly.hu/wp-content/uploads/2022/04/BB106EEE-97B9-484F-8A01-CBC1A9C6422A-1024x683.jpeg)