Zsidó

zsidó vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. E történet szerint az Örökkévaló szövetséget kötött az ősatyákkal, hogy őket és leszármazottaikat választott népévé fogadja, és elvezeti majdan az Ígéret földjére. Jákob fiai Egyiptomban szolgaságba kerültek, ahol kegyetlenül bántak velük, ezért Isten tíz csapással sújtva az egyiptomiakat, és szétválasztva a Sás-tengert, kivezette onnan őket. Ennek az idejét a tudósok többnyire az i.e. 1300-as évekre, II. Ramszesz fáraó korára teszik. Ezután a Szináj hegyen Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot és átadta törvényeit, a Tórát népének. A zsidók Isten segítségével eljutottak Kánaánba, ahol pár száz évvel később Salamon – Dávid király fia – idejében megépítették Jeruzsálemben a Szentélyt, a zsidó vallás legszentebb helyét. A zsidó nép több száz éven keresztül mutatott be ezen a helyen áldozatokat az Örökkévaló tiszteletére. Ezt a Szentélyt i. e. 586-ban a babiloniak lerombolták, a zsidó népet pedig száműzetésbe hurcolták hazájukba, ahonnan csak évtizedekkel később térhetett vissza. Ekkor megépítették a II. szentélyt, azonban i. sz. 70-ben a rómaiak ezt is lerombolták, amivel megkezdődött a gálut, a zsidó nép immáron mintegy kétezer éves száműzetése. A száműzetésben az isteni törvények, a háláchá nyújtott útmutatást a zsidóknak világszerte. Ezáltal a történelem során oly sok megpróbáltatást elszenvedő zsidóság egységes nép tudott maradni, és vallási irodalmuk is virágozhatott. A zsidók szellemi vezetői a rabbik lettek. I.sz. 200 körül Rabbi Jehuda há-Nászi megszerkesztette a misnát a szóbeli hagyományokat 6 könyvben összefoglaló művet, melyet pár száz évvel később a Jeruzsálemi és Babiloni Talmud követett, amelyben a rabbiknak a szóbeli tan feletti vitáit gyűjtötték össze. Időközben a zsidó világon belül két nagy csoport alakult ki: az áskenáz – amelyhez főként Kelet- és Közép-Európa zsidósága tartozott – és a szefárd – amelyet a dél-európai és észak-afrikai zsidó közösségek alkottak. A 16. században Rabbi Joszéf Káró megalkotta a Sulchán Áruchot, a “Terített Asztal” című törvénykódexet, mely – Rabbi Mose Iszerles kiegészítéseivel – az egész zsidó világ törvénykönyvévé vált. Később, a 18. századtól kezdve az addig többé-kevésbé egységes zsidóságból különböző irányzatok alakultak ki. Az ortodox hagyomány mellett megjelentek a chászidok, majd ezt követően a felvilágosodás hatására a haladó szellemiségű reform közösségek és a hagyományos és újító gondolatok közötti középútra törekedő konzervatívok.

A ZSIDÓ VALLÁS ALAPTANÍTÁSA

A zsidó vallás alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. A Tóra írott és szóbeli részből áll, melyet a hagyomány szerint Isten a Szináj-hegyi kinyilatkoztatáskor adott át Mózesnek, aki tovább adta azt a zsidó népnek. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek. A zsidó vallás az élet minden területére kiterjed. Meghatározza az ember és Isten közötti helyes viselkedést pl. az imádkozás módját, az ünnepek és a Sábát – a Szombat – megünneplésének szabályait, tartalmazza az emberek egymás közötti törvényeit, például a gyilkolás, a lopás, vagy a paráznaság tilalmát, és segít a lelki-szellemi épülésben a helyes étkezési, erkölcsi vagy épp házastársi előírásokkal. Mindezek ellenére a zsidó vallásnak nincs dogmarendszere, nem írja elő híveinek, hogy miben higgyenek, csupán az Istentől kinyilatkoztatott és a rabbik által pontosan kodifikált háláchá – azaz törvény – betartását követeli meg. Épp ezért a zsidóságban egy azon témában megszámlálhatatlan párhuzamos gondolatkört találhatunk, mely az isteni törvény végtelen mélységét bizonyítja. A vallási előírások megtartásának célja, hogy a zsidó ember minden egyes földi cselekedetét szakrálissá tegye és ezáltal összekötő kapoccsá váljon az ég és a föld között. Ebben rejlik a zsidó nép kiválasztottsága. Célja nem a túlvilági boldogság, hanem a helyes, erkölcsös földi élet, mellyel szeretne példát mutatni a világ nemzeteinek. Mindennek betetőzéseként pedig el nem múló buzgalommal várja a Messiást, aki megteremti majdan a tökéletes, istenszerető, békés világot e földön.

CHASZIDIZMUS

A modern chászidizmus megalapítása Jiszráél Báál Sém Tov nevéhez fűződik. A 18. században élt lengyel csodarabbi, korában éles szakadékot tapasztalt a tanult, gazdagabb zsidók és az egyszerű, szegény sorban élő tanulatlan zsidók között. Tanításában a jámbor, örömmel teli, istenszerető életmódot hirdette, mely nem az örökös tanulásból áll, hanem az örömmel végzett istenszolgálatból fakad, mellyel ily módon bárki közeledhet Istenhez. A zene, a tánc, az éneklés és a közös ünnepségek meghatározóak a chászid közösségekben. A legnagyobb hangsúlyt a kávánára, a micvák – azaz a parancsolatok – teljesítésének lelki aspektusára helyezik. Vallási révületeikben Istennel való misztikus egységre törekszenek, mely a chászidizmus kialakulásának korában éles ellenreakciókat váltott ki a mitnágdimok – a chászidizmust ellenzők – körében. Mára a chászidizmus a többi ortodox felekezettel együtt küzd a zsidóságot veszélyeztető újítások ellen. A chászidok szélsőségesen ragaszkodnak a vallás minden parancsolatához, fokozottan ügyelve a külsőségek megtartására is. Rendszerint elkülönülve élnek, féltve őrizve identitásukat minden külső behatástól. Jellegzetes viseletükről ismerhetők fel, mellyel a hagyományhoz való szigorú ragaszkodásukat fejezik ki. Egy-egy chászid csoport vezetőjét cádiknak – “igaz ember” – vagy rebbének hívják. A hívek különösen nagy tisztelettel és rajongással viseltetnek rebbéjük iránt, minden jelentős kérdésben kikérik véleményét és áldását. Istenhez fűződő speciális kapcsolatában hisznek, melyet jámbor, vallásos élete és felmenői érdemeként nyert el. Ugyanakkor a chászidok is – csak úgy, mint a többi zsidó felekezet – úgy tartják, hogy minden zsidónak egyénileg kell Istenhez eljutnia, az Ő parancsolatainak megtartásával. Rebbéjük tehát nem közvetítő Isten és köztük, csupán legnagyobb követendő példájuk. A chászidok életében nagy hangsúlyt kap a kabbala a zsidó misztika tanulmányozása, valamint annak a mindennapi életbe való beültetése.

KOZERVATIVIZMUS

A konzervatív judaizmus az ortodox és a reform irányzatok között helyezkedik el. A hagyományokhoz való ragaszkodás fontosságát hangsúlyozza, ugyanakkor létjogosultnak tartja az új körülményekhez való alkalmazkodást is. Az Egyesült Államokban Solomon Schechter dolgozta ki doktrináit a 19. század végén. Célul tűzte ki a rabbinikus hagyományokhoz való ragaszkodást, de módosította az imagyakorlatot. Ezt követően a Jewish Theological Seminary (Zsidó Teológiai Szeminárium) vált a mozgalom központjává. A konzervatív irányzat úgy véli, a hagyományokhoz való ragaszkodás és az adott körülményekhez való alkalmazkodás, a zsidó vallásban mindig egyidejűleg volt jelen. Ez a szemlélet segítette fennmaradásában több ezer éven keresztül, ezért ezt tartják követendő útnak a mai korban is. Ily módon a konzervatív judaizmus is a háláchán – a zsidó törvényeken – alapszik, de rugalmasabban viszonyul a hagyományokhoz. Csoportjaik eltérő módon ítélik meg a törvény egyes tilalmait és az istentiszteleti modernizáció kérdését. Sokszor egymástól igen eltérő vallási gyakorlatot folytatnak. A konzervatív judaizmus liberális ága, a rekonstrukcionista irányzat – hasonlóan a reform mozgalomhoz – a nők teljes egyenjogúságát hirdeti, míg a szigorúbban törvénytisztelő formái az ortodoxiához állnak közelebb.

NEOLÓGIA

A neológia, a zsidó újító mozgalmaknak speciálisan magyar ága. Történelmi kialakulása az Osztrák-Magyar Monarchiában születő reformista irányzathoz kötődik, később azonban visszakanyarodott a zsidóság hagyományőrzőbb, konzervatívabb formáihoz. A magyarországi neológiát – azaz a zsidó vallás megújult formáját – a teljes körű emancipáció vágya keltette életre. A magyarországi zsidók, ahhoz hogy a 19. század második felében országukban egyenrangú polgárokká válhassanak, elvárták tőlük, hogy vallási szokásaikon enyhítsenek és közeledjenek a befogadó nép alapvetően keresztény kultúrájához. Épp ezért a neológ rabbik a két vallás etikai hasonlóságra helyezték a hangsúlyt és olyan zsinagógai újításokat vezettek be, mely a keresztény templomokéhoz volt hasonlatos. Azokat a vallási előírásokat pedig, melyek a zsidó nép másoktól való elkülönülését eredményezték, fokozatosan csökkentették. Mindezen folyamatok eltérően mentek végbe a különböző neológ közösségekben. Voltak olyan közösségek, amelyek továbbra is megtartották a törvényeket, csupán az öltözködési, nyelvi és imádkozási szokásokban vezettek be újításokat, más közösségek viszont teljesen reform arculatot vettek fel. A II. Világháború után azonban új helyzet adódott. A Magyarországon maradt zsidóság túlnyomó többsége formailag a neológ hitközséghez tartozott, ám a hívek a Holocaust szörnyűségei és a kommunista éra miatt csaknem teljesen eltávolodtak a hitélettől. A mai korban a magyarországi neológia a legszélesebb körű zsidó intézmény Magyarországon és középúton helyezkedik el a konzervatív és az ortodox irányzatok között. A vallási előírások és ünnepek hagyományos megtartását, valamint a tanulást szorgalmazza, mellyel reméli, hogy a zsidóság ismét visszatalál eredeti gyökereihez, és a magyarságba integrálódva is szilárd zsidó identitással rendelkezhet.

ORTODOX

Az ortodox judaizmus, a zsidó vallás szigorúan törvénytisztelő útja. Hívei a hiteles zsidóság egyedüli képviselőinek tekintik magukat. Életük célja a micvák – azaz az isteni parancsolatok – megtartása, melyek végső formája a 16. században írt Sulchán Áruch – “Terített Asztal” – című törvénygyűjteményben vannak lefektetve. A modern ortodoxia kialakulása válaszképpen jött létre a 19. századi reformok bevezetésére, melyek az addig többé-kevésbé egységes zsidóságban láttak napvilágot a felvilágosodás hatására. Az újításokkal szemben állást foglalók nevezték magukat ortodoxnak. Ez az irányzat a Mózes által a zsidó népnek átadott Tórát örökérvényűnek, megváltoztathatatlannak tartja, melyben Isten egyszer és végérvényesen kinyilatkoztatta akaratát, így abban semmilyen módosítást, attól semmiféle eltérést nem engedélyez. Az ortodox zsidók a Tóra összes törvényét szigorúan megtartják, életük minden mozzanatát e szabályoknak vetik alá. Szellemi vezetőik a rabbik, akiket nagy tisztelet övez. Szigorú törvénytisztelő életmódjuk mellett az ortodox zsidók a hétköznapi világban élve minden olyan modern dolgot elfogadnak és beültetnek életükbe, amelyek nincsenek ellentétben a Tóra törvényeivel és szellemiségével. Idejük nagy részében Isten törvényeinek tanulmányozására törekednek, legnagyobb értéknek az Istennek tetsző életmódot és az ehhez nélkülözhetetlen tanulást tartják. Nagy hangsúlyt fektetnek a Talmud minél mélyebb tanulmányozására, melyben a legnagyobb ókori rabbik gondolatai, örök útmutatóként szolgálnak minden egyes nemzedéknek.

REFORM

A reform judaizmus a 18. századi felvilágosodás hatására jelent meg, elsőként Németországban, majd fokozatosan teret hódított világ szerte. Racionális, humanista jellegű irányzat, mely a zsidó identitást megőrizve kíván modern felvilágosult életet élni. A vallás szokásait a modern világhoz kívánja igazítani, mely sok esetben az eredeti szabályoktól való elfordulást eredményezi. A zsidó felvilágosodás – hászkálá – egyik legnagyobb alakja Moses Mendelson, német filozófus volt. Az ő halálát követően a 19. század elején indult útjára a reform mozgalom, melynek első szószólója Ábrahám Geiger frankfurti rabbi volt. Ennek keretében megreformálták a szertartásokat és a zsinagógai istentiszteletet, lerövidítették a liturgiát, a héber helyett nemzeti nyelven imádkoztak és megszüntették a nemek elkülönítését. Enyhítettek a vallási előírásokon, sok helyütt végül teljesen el is vetették néhányukat pl. a táplálkozási előírásokat, a kásrutot. A reform judaizmus lehetővé teszi hívei számára, hogy válasszanak, mit szeretnének megtartani a zsidó hagyományból. Nem annyira a rítusokra, sokkal inkább az etikai törvényekre helyezi a hangsúlyt. A kinyilatkoztatást be nem fejezett folyamatnak tekinti. Úgy véli, a folyamatosan megújuló világban a zsidóságnak is mindig meg kell újulnia, állandó fejlődésben kell lennie, és mindig az értelemre alapozva kell az adott korban meghatároznia önmagát. Az erkölcsi előírások fontosságát, tartja szem előtt és egyenrangú félként tekint minden emberre.