ANGLIA ÉS A TÖRTÉNELMI HÁTTÉR
Angliában a 16-17. században kialakul a kapitalizmus a feudális rend keretei között. A többi európai országtól eltérően, a tőkés termelés intenzíven behatol a mezőgazdaságba. A York és a Lancaster család háborújában elpusztult nemesség helyére új nemesség kerül, amely érdekelt a polgárosodásban. A polgárosodó nemesség elkergeti a parasztokat a földjeikről, ezeken a területeken juhokat tartanak a gyapjukért. Az elkergetett parasztság a városokba költözik, így megjelenik a szabad bérmunkások tömege.
FRANCIS BACON (1561-1626)
Londonban született előkelő családban. Apja I.Erzsébet főpecsétőre, anyai nagyapja mint nyelvész és teológus VI.Edward nevelője volt. Maga Bacon is alapos nevelésben részesült, tizenkét éves korában már Cambridgeben tanult a Trinity College-ban. 1577-től a párizsi angol követ mellett dolgozik, de apja halála után kénytelen volt visszatérni, s csak rokonai anyagi támogatásával tudta elvégezni a jogi tanulmányait. 1583-ban már parlamenti képviselő, s nagy hatású beszédeivel felhívta magára a közvélemény figyelmét. Később Essex grófja -I.Erzsébet kegyence- vette pártfogásába, de ez sem akadályozta meg Bacont abban, hogy karrierje érdekében még támogatóját s barátját is bevádolja. Essex elítélésével elnyerte a királynő szimpátiáját, de igazi karrierje csak I.Jakab trónra kerülésével (1685) vette kezdetét: lovaggá ütötték, főügyész, főpecsétőr, lordkancellár lett, majd a grófi címet is megkapta (Verulami Bacon). Ennek ellenére egy parlamenti vizsgálóbizottság bebizonyította, hogy Bacont 28 esetben vesztegették meg, ezért néhány napra a híres börtön, a Tower foglya lett, de az uralkodó megkegyelmezett neki, s a bírság elengedésén túl még nyugdíjat is folyósítottak a számára. Miután kiszorult a politikai életből tudományos kutatásba kezdett. Kisérletező szenvedélye okozta végül a halálát: azt igyekezett bizonyítani, hogy egy hóval tömött tyúk húsa tovább eláll. Eközben meghült, majd ebbe később bele is halt. Sírfelirata életének fordulatait és tudományos tevékenységét híven tükrözi: „Megoldván a természet rejtelmeinek és a polgári bölcsességnek minden feladatát, meghalt, beteljesedett rajta a természet törvénye: minden összetettnek fel kell bomlania.”
Főbb művei: Novum Organum (Új Organon, 1620), A tudományok méltóságáról és előremeneteléről (1623), Esszék (1597-1625), Új Atlantisz (1627)
A korabeli természettudományok és a matematika fejlődése arra a következtetésre juttatta Bacont, hogy a skolasztika addigi spekulatív rendszere helyett a filozófiában (is) új módszerre van szükség, melynek lényege az, hogy magából a természetből kell kiindulni, s nem abból, amit eddig a természetről mondtak (ld. skolasztika). Ily módon a megfigyelésnek és a kísérletezésnek kell a tudás alapját képezni. Ez az emberi nem létérdeke, mert „csak annyira vagyunk képesek, amennyit tudunk”. Bacon híres szállóigéje a tudás – hatalom: Scientia est potestas a természetnek tudás útján való legyőzését fejezi ki. Ehhez először is az előítéletekkel, a ködképekkel (idolumokkal) kell leszámolnunk.
Négy idolumot különböztet meg:
- Idola tribus ( a törzs ködképe):az emberi faj természetében gyökerező előítéletek,
- Idola specus (a barlang ködképei): az egyéni természet, hajlam szerinti tévedés,
- Idola fori (a piac küdképe): a verbális, nyelvi egyeztetés, a fogalmi tisztaság hiányából eredő tévelygés,
- Idola theatri (a színház ködképe): a filozófiai iskolák és a tudományok (hagyományos) dogmatikus tanai.
Miután sikerült megtisztítanunk elménket a helyes ismeretszerzést gátló idolumoktól, a helyes módszer kiválasztása a soron következő feladat. A helyes módszer meghatározása a megismerés három módjának felvázolásával történik. Az állatanalógia szemléletes eszközét alkalmazva a megismerés egyik módja Bacon szerint a „pók útja”: az ilyen bölcselő a tiszta tapasztalatból, tények nélkülözésével hozza létre tanait. Az ilyen spekulatív filozófust nevezi egyoldalú racionalistának. A második mód: a „hangya útja”, azaz a szűk értelemben vett empiristáé, akinek tevékenysége megmaradt a tények puszta gyűjtögetésénél, s nem törekszik elméleti következtetések levonására. A helyes út a „méh útja”, hiszen ebben az esetben az egyszerű tények felhasználásával jutunk elméleti következtetésekig, amint a méhnek is sikerül a virágporból mézet formálni. Ezt az utat Bacon szerint még nem járta be senki. Ezek után kereülhet sor a voltaképpeni módszer, a novum organum meghatározására. (A módszer „újszerűsége” utal a meghaladni kívánt régi módszerre, Arisztotelész Organon c. művére.) Eszerint a kutatás alapját a megfigyelés, a kísérletezés, a tények megállapítása jelenti, majd ezekből a tényekből indukció révén általános érvényű következtetéseket vonunk le. Azonban a teljes indukció helyett Bacon elégségesnek tartja a kizáró – eliminativ – jellegű indukciót, azaz nem kell minden lehetséges vizsgálati elemet bevonni az indukcióba, hanem elegendő a vizsgált problémát igazoló jelenségeket egybevetni az azt tagadó, illetve a közömbös jelenségekkel. A módszere mellett az Esszékben foglalt életvezetési tanácsai és az Új Atlantisz c. művében található utópikus elképzelései gyakoroltak maradandó hatást az utókorra. Ez utóbbi művében kiemeli annak fontosságát, hogy a tudós elméket egy helyen kell koncentrálni, s ezzel is az emberi hatalmat növelni. 1662-ben a Royal Society alapítói Baconre hivatkoztak, amikor felállították ezt a tudományos intézményt. Mindezek fényében érthetetlennek tűnik az a tény, miszerint Bacon a korabeli tudományos ismereteket nem tudta előítéletektől mentesen kezelni. Emiatt utasította el Kopernikusz és Galilei tanait, illetve saját háziorvosának, Harvey-nak a vérkeringésre vonatkozó meglátásait. Mindemellett elévülhetetlen érdeme, hogy az újkor küszöbén az új, aktuális problémákra irányította a tudományos közélet figyelmét, s ezzel olyan filozófiai irányzatok léttrejöttét inspirálta mint az empirizmus és a racionalizmus.
Filozófiájában még elfogadja isten létezését, azért mert a világban levő rendet, szépet és jót nem tudja a természet kauzalitásából levezetni. Megkülönbözteti a vallást és a babonát. A vallást fenntartja, mert a bűn legnagyobb gátjának tartja.
JOHN LOCKE (1632-1704)
Puritán családból származik, apja kevésbé tehetős ügyvéd volt. Tanulmányait Locke apja egyik barátjának támogatásával tudta csak megkezdeni, s e támogatásnak köszönhetően beiratkozhatott az oxfordi egyetemre is, ahol a skolasztika studiumain túlmenően megismerkedhetett a szellem függetlenségének élményével, s itt érezte át az önfegyelem szükségének jelentőségét is. Az ígéretesnek látszó egyházi karrier elutasítása után az orvostudomány felé fordult, s 1660-1664 közt oktatói feladatokat is vállalt. 1666-ban éles fordulatot vett életpályája, ugyanis ekkor kötött ismeretséget Lord Shaftesbury-vel (1621-1683), s ezáltal II.Károly egyik legbefolyásosabb politikusa mellett kezd dolgozni. Ekkor fordult Locke figyelme a gazdasági kérdések és a politika felé, s külföldi útjai (diplomáciai szolgálatot teljesített Shaftesbury mellett) Hollandiában és Franciaországban lehetőséget biztosítottak arra, hogy megismerje a korabeli tudományos és filozófiai eszméket, többek közt Descartes és Gassendi tanait. 1675-től már pártfogójával együtt a királyi kormányzat ellenzékéhez pártolt, s emiatt 1683-ban emigrálni is kényszerült Rotterdamba.(Locke már az emigrációt megelőzően a királyi hatalmat korlátozó alkotmányos fékek megerősítése s a parlament jogainak szélesítése érdekében lépett fel, s követelte Jakabnak a trónutódlásból való kizárását. Pártfogója és néhány ellenzéki politikus merényletet készített elő, s ennek kudarca után Locke-ot is megfigyelés alá helyezték, s emiatt kénytelen volt Hollandiába szökni -ekkor fosztották meg egyetemi tagságától is.) Az emigráció éveiben írta meg az Értekezés az emberi természetről és a Levél a vallási türelemről c. művét. 1689-ben a „dicsőséges forradalom” hatására visszatért Angliába. Élete utolsó tizenöt évében rendkívül szerteágazó tevékenységbe kezdett: részt vett III.Vilmos korabeli alkotmányos monarchia konszolidálásában, az angol pénzrendszer újjászervezésében, s gyarmat- és kereskedelemügyi miniszterként a gazdasági viszonyok kialakításában. Utolsó éveiben időt szentelt eddigi írásainak rendezésére és kiadására is, s így jelenhetett meg a Két értekezés a polgári kormányzatról c. műve is.
Főbb művei: Értekezés az emberi értelemről (1690), Két értekezés a polgári kormányzatról (1689), Levél a vallási türelemről (1690), Gondolatok a pénzről (1692), Gondolatok a nevelésről (1693)
Locke filozófiájának középpontjában az ismeretelmélet állt, ugyanis az emberi megismerés képességének felfejtésével a helyes etikai és politikai rendszer kialakítását tartotta megvalósíthatónak. Ismeretelméletében -melyet az Értekezés az emberi értelemről c. művében fejtett ki- abból indult ki, hogy minden tudásunk (a matematikai és logikai kivételével) a tapasztalatból származik. Platón, Descartes és a skolasztika képviselőinek metafizikai érveivel szemben azt hangsúlyozza, hogy nincsenek „velünkszületett eszmék” (idea innata), és az erkölcsi és teológiai nézetek sem függetlenek a tapasztalattól. Ezt bizonyítják az etikai és teológiai tanok eltérő rendszerei, illetve relativ értékszemléletük is. Születéskor az emberi elme üres lap (white paper, tabula rasa), melyre a külvilág tapasztalatai kerülnek (de a képzetek megalkotásának képessége már eleve adott). Minden ismeretünk tapasztalati, azaz empirikus jellegű, s ezeknek két forrása van: A) külső érzékelés (sensation): az érzékszervek által nyújtott tapasztalatok; B) belső önérzékelés (reflexion): a lélek öneszmélődése, a gondolkodás, hit, akarat stb. tevékenysége. A percepciók (érzékleti benyomások) képzeteket, azaz ideákat alakítanak ki az emberi elmében. Ezek az ideák -amikkel az elmének dolga van- lehetnek egyszerűek, melyeket egy vagy többb érzék vagy a reflexio szolgáltat. Az ideákat az emberi elmében kiváltó erő nem más, mint az adott tárgy tulajdonsága. A tulajdonságok is két csoportba sorolhatók. 1) Elsődleges minőségek: a külső dolgoknak sajátjuk, melyek megmaradnak a dolgok változásakor is (pl. kiterjedés, alak, sűrűség, szám); 2) másodlagos -szubjektiv- minőségek, melyek a megismerő szubjektumban lévő érzetekben jelennek csak meg (pl. szín, íz, szag), melyek változhatnak, azaz relativak. Az ideák emellett lehetnek összetettek is. Ezeket az aktiv elme szétválogatás, összehasonlítás, összekapcsolás, elvonatkoztatás útján hozza létre az egyszerű eszmékből. Locke a nominalizmus álláspontját követte, így csakis az egyedi dolgok létezését tartotta elfogadhatónak, az általános ideákat véleménye szerint ugyan elképzelhetjük, de ezek is csak az egyedire, a konkrét dologra vezethetők vissza. Locke ismeretelméletével a racionalizmussal szembenálló empirizmus irányzatát teremtette meg. Politikai filozófiája: Hobbeshoz hasonlóan a társadalomtörténetet a természeti állapot bemutatásával kezdi, csakhogy míg Hobbes-nál a természeti állapotot a mindenki harca mindenki ellen állapot jellemzi, addig Locke boldog, kiegyensúlyozott korként tünteti azt fel. Az emberek szabadon dönthettek, a tökéletes szabadság állapotát élvezhették, egymástól függetlenül, de nem egymás rovására cselekedtek. Mindenki köteles volt önmagát megvédeni, de egyúttal a másik embert is védelmeznie kellett, s másokat megkárosítani ütközött a bölcs Teremtő által alkotott természeti állapot törvényével. Az egyetértés csak addig állhatott fenn, amíg mindenki annyi tulajdonnal rendelkezett, amennyit maga meg tudott művelni, de az egyenlőség felbomlott attól a pillanattól kezdve, hogy néhányan ennél több területet követeltek maguknak. A természeti állapot vagyonközösségét ily módon a magántulajdon és a pénz megjelenése bomlasztotta fel. A pénz használatával ugyanis a többlettermék is hasznosíthatóvá vált, ezért a pénz birtokfelhalmozásra ösztönzött. A természeti állapot felbomlásakor az emberek egymással szerződtek, s ezt követően szerződtek a kormányzattal is (azaz megbízták bizonyos feltételek mellett a kormányzati teendők ellátásával). A politikai hatalom birtokosainak feladata a tulajdon szabályozása és védelme, a közösség erejének érvényesítése, a közjó biztosítása lett. Mindennek alapfeltétele a törvényhozó és végrehajtó hatalom szétválasztása. Locke-ot politikai filozófiája a korai felvilágosodás legjelesebb képviselőjévé avatta. A liberalizmus szabadságfelfogása is visszavezethető Locke-ra, de az ő értelmezésében a szabadság nem a szabadosság elvét jelenti, hanem azt, hogy az embereknek van (józan) esze, mellyel a törvényeket felfogják, s melyekhez igazodva élni tudnak.
DAVID HUME (1711-1776)
Szülőhelyén, Edinburghban végezte egyetemi tanulmányait, jogot hallgatott, de emellett irodalommal és filozófiával is foglalkozott. Már 14-15 éves korában felötlött benne az a terv, hogy az emberi természetről filozófiai értekezést ír. Erre franciaországi tanulmányai (Reimsban majd La Fleche-ban) nyújtanak alkalmat, s így 1739-ben meg is jelennek az Értekezés az emberi természetről c. művének első kötetei. Korai írásai azonban nem arattak nagy sikert, s kudarc érte akkor is, amikor megpályázta a glasgow-i egyetemi katedrát. Miután ezt visszautasították, egy évig házitanítóskodott, majd diplomata lett Bécsben és Torinoban. 1748-ban jelenttette meg a Tanulmány az emberi értelemről c. írását, amely Kantot „felébresztette a dogmatikus szendergéséből”. 1752-ben -miután újból elutasították egyetemi pályázatát- az edinburghi (ügyvédi) könyvtár őrévé nevezték ki. Ekkor írja meg híres Anglia történetét hat kötetben, bár saját korában ez a műve sem aratott osztatlan sikert. 1763-tól a párizsi brit követségen dolgozott, s a felvilágosodás központjában, a párizsi szalonokban filozófiája nagy népszerűségnek örvendett. Itt ismerkedett meg J.J.Rousseauval is, akinek Angliába szökését is segítette. Élete utolsó évében önéletrajzát is megírta Saját életem címmel.
Főbb művei: Értekezés az emberi természetről, Tanulmány az emberi értelemről, Tanulmány az erkölcsök alapelveiről
Locke és Berkeley bölcseletéből kiindulva alapvető céljának az empirikus vizsgálati módszer bevezetését tartotta. Ismereteink egyedüli forrásaként ily módon csak a perceptiot, az érzékelést fogadta el. Az érzékleteket, tudattartalmakat (perceptio) két csoportra osztotta: 1. A közvetlen eleven élmények -amit az érzékszervek, illetve a reflexio (belső önérzékelés) szolgáltatnak- a benyomások (impressiones). Ide tartozik minden érzet, szenvedély és emóció, ahogyan a lélekben először megjelenik. 2. A képzetek vagy ideák a benyomások leképezései (halvány, erőtlen utánzatai). Képzetekkel akkor van dolgunk, amikor a gondolkodás, emlékezet, képzelet formájában foglalkozunk a benyomásokkal. A benyomásokból egyszerű képzetek (ideák) képződnek, de az ember képzelőereje segítségével az egyszerű képzetekből összetett képzeteket képes alkotni. Hume alapvető kérdése, hogy honnan származnak a benyomások. Erre a kérdésre szerinte lehetetlen válaszolni, mert a képzeteknek a tárgyakkal való kapcsolatát soha sem tapasztalhatjuk meg. A gondolkodás, azaz a képzetek összekapcsolása Hume szerint a képzettársításon (asszociáción) alapul, vagyis a képzetek következetesen kapcsolódnak egymáshoz. Az asszociációnak három módját különbözteti meg: A/ hasonlóságon alapuló asszociáció (pl. a festmény az ábrázolt személy képzetét kelti fel), B/ oksági jellegű asszociáció (pl. a seb feleleveníti a fájdalom emlékét) C/ tér- és időbeli érintkezésen alapuló asszociáció (pl. az egyik szoba képzete felidézi a szomszédos szoba képzetét). De felmerül az a kérdés, hogy jelenthetnek-e ezek az asszociációs kapcsolatok egyúttal ok-okozati viszonyt is? Hume ezt határozottan tagadja, mivel szerinte a többszöri érintkezés révén automatikusan kapcsolódnak össze a benyomások, s ezáltal ezek a kapcsolatok a megszokásból erednek. Így a megszokás táplálja az embereknek azt a hitét is, hogy a Nap holnap is fel fog kelni. Ok-okozati viszony azonban csak akkor állhatna fenn, ha logikai ellentmondáshoz vezetne annak feltételezése, hogy az okot, akár csak egyszer is az ismerttől, eddig megszokottól eltérő okozat követné. Hume ezzel bizonyítja azt, hogy az érzékelés önmagában képtelen a valóság megismerésére, s ezzel Kantot egy új szemléletmód kialakítására ösztönzi. Az ismeretek bizonyságával kapcsolatban veti fel Hume a szkepszis problémáját. Megkülönbözteti a teljes szkepszist a mérsékelttől. A teljes szkepszis agnoszticizmushoz vezet, ezért elutasítja. A méréskelt szkepszis ezzel szemben nemcsak megengedhetőnek tartja, hanem szorgalmazza is annak alkalmazását, mivel lehetővé teszi a kritikai vizsgálódást.