A kártyajátékokkal hivatalosan foglalkozók a legbonyolultabb játékok közé sorolják, ahol a szerencsén kívül nagyon nagy szerep jut a gondolkodásnak, logikának és a stratégiának. A játékot 32 lapos magyar kártyával 3 fő játszhatja. Négyen is játszhatják, de ilyenkor egy fő oszt és kimarad a játékból. Sok szabály szerint az osztáson kívül más feladatai is lehetnek pl. kopogó rablóulti.
Sajnos egyre kevesebben tudnak ultizni. Én a rablóultihoz írnék néhány gondolatot, és bejegyzést. A játék különbözik a simán ultinak nevezett játéktól, amelyet történetileg inkább helyes talonmáriásnak nevezni. A rablóulti ebből a játékból fejlődött ki. A játék neve a francia mariage szóból ered, ami magyarul házasságot jelent. A játékban ugyanis a legtöbb pontot érő figura az egy kézben levő egyszínű király és felső együtt.
A rablóulti az 1950-es években nyerte el a ma ismert szabályrendszerét. A játékról sajnos nem kideríthető, hogy ki honosította meg, illetve fejlődésének története sem. 1963-ban a Ludas Matyiban több cikk jelent meg a játékról, majd ultimóka néven rovat indult, amelyben megadott leosztásokra lehetett játékvariációkat beküldeni.
A játék az 1970-es években érte el csúcspontját. Életkoromból adódik, hogy emlékszem arra, az időre, amikor menő volt rablóultizni tudni. Rablóultiztak a játszóterek padjain, a strandokon a vízben ülve a kártyát úszó habszilikátra rakva, vonaton, buszon, lakásokban. A játékosokat mindig sokan vették körül. Sőt munkahelyeken is. Aminek az lett a következménye, hogy olvasni lehetett olyan tsz elnökökről, főmérnökökről, főagronómusokról vagy pénztárosokról, akik nem a fizetésük terhére hanem a cég terhére játszottak, nagy összegekre.
A játék tisztelete, szeretete, szabályai, nagyapáról-apára-fiúra szálltak.